Karácsony: Aki nem ránk szavaz, az a Fideszt támogatja

január 13. | Index
A Párbeszéd és az MSZP közös jelöltje szerint az is a kormánypártokat segíti, aki otthon marad vagy más ellenzéki pártra szavaz. Tovább...


Mezőhegyesen járt Lázár János A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Mezőhegyesen sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a cég már az első évben is közel egymilliárd forintos eredményt ért el, amelyet visszafordít a fejlesztésekbe, egyebek mellett gépbeszerzésekre. Szél Bernadett: A Fidesz nem létezik Az LMP-s politikus szerint Orbán pártja csak egy csapat oligarcha, akiknek van parlamenti képviseletük Január 13. Január 13. Szándékosan maradt távol a polgármesterek pénteki találkozójáról Gémesi György, a Magyar Önkormányzati Szövetség elnöke, Gödöllő polgármestere. Tarlós elmondta, miért nem vett részt a Soros-ellenes konferencián Tarlós István szerint főpolgármesteri rangjának köszönhetően, illetve azért sem kell részt vennie egy ilyen eseményen, mert nem tagja a Fidesznek. Január 12. Január 12. Könnyen pórul járhatott aki ma egy önkormányzati hivatalban próbálta ügyét intézni. A fideszes Rogán Antal szomszédja kampányol Budapestnek Csetényi Csaba cége népszerűsíti a kormánypárti fővárosi vezetés munkáját. Bíróság: lehet bevándorláspártizni és Soros-barátozni az LMP-t A Fidesz közleményét idéző Magyar Hírlap a bíróság szerint ezzel csak értékítéletet fogalmazott meg. Pártok a rajtvonalnál: ezért mosolyoghat nagyon Gyurcsány Eldördült a rajtpisztoly, Áder János kitűzte a választásokat, megnéztük, hogy álltak a pártok négy éve, és hogyan állnak most. Gyurcsány: a rendszer halálra van ítélve A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök diktatúrát épített, és az áprilisi parlamenti választás igazi tétje, hogy az ellenzék legyőzze ezt. Hollik: a kormánypártok törvénycsomagot sürgetnek a "Soros-tervvel" szemben A Fidesz-KDNP azt javasolta a kormánynak, hogy készítsen törvénycsomagot a "Soros-terv" ellen, ezt a jövő heti kormányülésen tárgyalhatják – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteken az M1 aktuális csatornán. Fotó: Illyés Tibor/MTI A KDNP-s politikus hangsúlyozta: őket arra hatalmazták fel – nemzeti konzultáción és népszavazáson –, hogy a migráció kérdésében.